Ezen a napon délután egy már ismert helyszínre mentem el újra: a Megyeri-híd melletti, alatti területre. Ez a Vízművek védőterülete, a belépéshez és a fotózáshoz is engedélyt kell kérni a Vízművek ügyfélszolgálatán. Cserébe viszont teljesen néptelen a hely, senki nem néz furcsán, ha félórát hasalok egy virág mellett.
Nyár vége felé már nincs túl sok téma, csak egy apró gombát és egy réti iszalagot találtam, de ezekről legalább sikerült jó fotókat készíteni.
A virág száránál lévő sárga elmosást az objektív elé tartott sárga falevél adta.
A másik lehetséges téma persze a Duna, és a híd, de ezekkel jobb megvárni a szürkületi fényeket, csak az első kép készült még délután. Közben viszont a szúnyogok nem vártak semmire; szorgalmasan és tömegesen szívták a véremet.
Ahogy közeledett a naplemente, egyre szebbek lettek a fények:
A fenti kép ND1000 szűrővel 8 sec záridővel készült.
Naplemente után pedig a fények és a felhők még szebbek lettek, ráadásul bekapcsolták a híd világítását is:
ND64, 5 sec.
Ahogy egyre sötétebb lett, gyorsan változott a megvilágítás, a következő képhez már nem kellett ND szűrő (8 sec):
Végül a felhők között megjelent a Hold is (15 sec):
Comments