Költözködős nap, vagyis viszonylag sok utazás az új szállásra és viszonylag kevés fotózás. Első megállónk a Trollok útja, amit az interneten található képek mennyiségéből ítélve már régen rommá fotóztak. A trollveszélyre figyelmeztető tábla után meredek szerpentinen érkeztünk a hegytetőre épített látogatóközponthoz, innen gyalog indultunk a kiépített kilátópontok felé. Szép, napos volt az idő, de sajnos az útra a hegyek éppen árnyékot vetettek, így a szokásos képekhez nem volt túl szerencsés a megvilágítás:
A jó fények a hegytetőn és a hegy túloldalán vártak minket, több helyen is megálltunk lefelé:
Következő megálló egy kis tónál, a tükröződő vízfelszín miatt:
A Geiranger fjordhoz annyira rossz fényben érkeztünk (szembe sütött a nap, de maga a fjord sötét árnyékban), hogy egyáltalán nem készült értelmezhető fotó, egészen addig, amíg egy hajó nem kezdte fodrozni a vizet. Később, távolabbról és más irányból azért sikerült tájképet is készíteni a fjordról:
Útközben, már napnyugta után egy rövid megállónál készült a következő kép:
Este érkeztünk meg szállásunkra Loen város közelébe. Ez volt az egyetlen részben felhőmentes este (legalábbis az ég egyik fele felhőtlen volt), úgyhogy megpróbálkoztam egy csillagfotózással. Azonban mire teljesen besötétedett volna, a hegyek mögül előbújt a telihold, szinte nappali fénybe borítva a tájat:
Comentários