Az előző napi gleccser után, túravezetőnk ajánlatára délelőtt egy programon kívüli másik gleccsert látogatunk meg, reméltük, hogy ebből majd többet fogunk látni. Erősen borult időben érkezünk meg a Nigards gleccserhez. A borult ég ellenére a fényviszonyok kifejezetten jók voltak és nagyon illettek a hely hangulatához, összességében nekem ez volt a túra legjobb helyszíne (a galériákra kattintva nagyobb képek is elérhetők):
Új szállásra is költöztünk, úgyhogy a nap jelentős része autózással telt, de azért voltak megállók az alkalmas helyeken:
Meglehetősen későn és nagyon rossz időben érkeztünk a Jotunheimen Nemzeti Parkba, zárt felhőzet, viharos szél és szemerkélő eső várt minket. Túlzottan nagy túrára nem volt lehetőség, az alábbi képek a parkoló és az út közelében készültek:
Ezen a napon összesen talán néhány percet süthetett a nap, az egyik ilyen pillanatot még sikerült elcsípnünk a szállásunk felé autózva:
Comments