top of page
Keresés

Norvégia - 7. nap

  • Szerző képe: Laszlo Szerenyi
    Laszlo Szerenyi
  • 2015. okt. 21.
  • 1 perc olvasás

Az egész napot a pézsmatulkokról nevezetes Dövrefjell Nemzeti Parkban töltöttük, reméltük, hogy sikerül becserkésznünk az ott élő állatokat. Már az odaúton készül néhány kép a rövid megállók alatt, az első még a szállásunk közelében (a galériákra kattintva nagyobb képek is elérhetők):

Nem kellett túl messzire gyalogolnunk, az első pézsmatulkot még a parkolóból láttuk meg, békésen feküdt egy távolabbi domboldalon. Amikor közelebb értünk, kissé méltatlankodva elvonult, nagyrészt csak a hátsó felét muttatta felénk, de néha azért hátranézett, hogy rendre utasítsa a túl közel merészkedőket:

A következő képek a park belseje felé gyalogolva készültek:

Hamarosan meg is láttuk a távolban a következő állatot, majd még egyet, egy kicsit közelebb. Az utóbbihoz próbáltunk meg közelebb jutni, szerencsére sikerrel. A pézsmatulok nagyon nyugodt és békés állat, de túl közel menni hozzá már nem ajánlatos és erre morcos nézéssel figyelmezteti is a közeledőket, ahogy a képeken is látható :-)

A visszaúton kisütött a nap, hihetetlen színekbe borítva a tájat:

A szállásunk felé autózva az esti napsütés kedvéért volt még egy rövid megálló:

Folytatása következik... :-)

Comments


Ajánlott posztok
Friss posztok
Archívum
Címkék
© Copyright - Szerényi László
  • Facebook Social Icon
bottom of page