Még tavasszal voltam először Mártélyban és már akkor erősen gondolkodtam egy őszi ismétlésen, ezt sikerült most összehozni az időponttal és a szálláslehetőségekkel kapcsolatos némi nehézségek árán. Tavasszal szerencsém volt az időjárással, sajnos most kevésbé; valamennyi előrejelzésben biztosra ígérték a ködös / napos hajnalokat, de erről sajnos a ködöt elfelejtették értesíteni. Az utolsó reggel azért mégis összejött néhány ködös fotó, de nem voltak olyan jók a lehetőségek, mint tavasszal. Ezek a fotók még tavasszal készültek, talán érthető, hogy miért is akartam visszamenni ide :-)
(kattints a galériákra a további képekért!)
Esti, éjszakai és hajnali fotózásra készültem elsősorban, és bár a telihold miatt igazi csillagfotókra nem volt esély, a holdfényes tájképekért azért érdemes volt sokáig kint maradni a mocsár környékén:
Hajnalban sajnos nem volt köd és legtöbbször a felhők sem voltak túl látványosak, kivéve talán a következő két képen:
Persze azért nappal se bírtam ki fotózás nélkül, leginkább makrófotók készültek, elsősorban gombákról:
Azért készült néhány napos tájkép is, amikor éppen jónak tűntek a fények:
Az utolsó hajnalban aztán mégis megérkezett a köd, talán kicsit több is a kelleténél. Ennyi köd inkább több hajnalra elosztva lett volna jó:
A tavaszi és őszi Mártély tehát megvolt, még egy téli túra van hátra :-) Hóesésben nem lehet rossz!
Comments