A múlt évben májusban jártam először a Lázbérci tónál (víztározónál), de már akkor tudtam, hogy ide is vissza kell még jönnöm valamikor. Télen nyilván télies időjárás reményében megy az ember fotózni, az előrejelzés szerint sikerült a tökéletes három napot kiválasztani: hó, jég, változóan felhős / napos nappalok és tiszta, nagyon hideg éjszakák. Ennek ellenére megérkezéskor nyomasztóan szürke, reménytelen idő fogadott és bár később napsütésben is volt részem, összességében egyáltalán nem volt szerencsém az időjárással. Ezúton is szeretnék gratulálni és köszönetemet kifejezni az idokep.hu -nak a naponta változó, de legalább a következő 24 órára is tökéletesen megbízhatatlan előrejelzésekért!
A májusban itt megkezdett, azonos helyről és nézőpontból, de teljesen eltérő fényviszonyok és körülmények között készült sorozatot azért sikerült egy téli fotóval kiegészíteni:
Téli este
Napfényben
Misztikus hajnal
Aranyló hajnal
Száguldó idő
Sajnos a három nap alatt a felhők eloszlása nem volt igazán szerencsés: két napig mindent beborító szürkeség, egy napig pedig teljesen felhőmentes napsütés nehezítette a helyzetet. A rövid átmeneti időszakokban napközben készültek a következő képek:
Estefelé néha azért sikerült színeket is találni az égen:
Az utolsó nap tiszta, felhőmentes napsütésében pedig a következő képek születtek:
Bár nem ez volt az út célja, de azért néhány makróval is megpróbálkoztam:
Commentaires